Magyarország miniszterelnökének szívszorító magánya pont az 50. születésnap előtt
Khm … “megjelent” …
Edit: Uramisten, gecijó …
“Az Ultras Liberivel közösen volt szerencsénk az egyetemeket megszállva tartó értelmiségi fiatalsággal találkozni. Akkor azon a két alkalommal szinte csak csont soványra lefogyott, színes hajú cicababákkal és tesiből felmentett, autista kézjelekkel kommunikáló, férfiaknak nem nevezhető emberekkel találkoztunk. Az, hogy ilyen emberek léteznek, alapjában véve még nem lenne baj, de ez az a réteg akik a vasárnapi rendezvényeken nagy százalékban képviseltetni fogják magukat, annak ellenére, hogy az egyetem ad nekik elég lehetőséget bulik formájában az ismerkedésre. Ez az a réteg akik ráérnek naphosszat az Internet előtt tölteni az idejüket, és társaságot szervezni maguk köré, ellentétben a magunkfajta nem diplomás dolgozókkal.”
Az ultrák kimaxolják a trollkodást!
Szijjártó Szarajevóban írt alá valami együttműködést, de a jobb kézfeje sérült volt. Vagy futsal sérülés vagy ő az ifjú Skywalker.
- Szíjjártó mi történt magával?
- Borotválkoztam uram.
- Na de a keze?
- Abban volt a borotva.

“Ha nem éri el az adóalapja egy cégnek az egymilliárd forintot, akkor semennyit, egy és ötmilliárd között egy százalékot, öt és tízmilliárd között tíz százalékot, tízmilliárd fölött pedig húsz százalékot kell fizetni,
Eszerint az adó leginkább a kereskedelmi csatornákat fogja megviselni. Az RTL Klubnak például majdnem harmincmilliárdos bevétele volt 2011-ben, így nekik bőven húsz százalékot kellene fizetniük.”
Ha egy cégnek 11 milliárd bevétele, és mondjuk 10 milliárd a kiadása, akkor miből fizessen be 2,2 milliárdot?a (megboldogult) kereskedelmi rádiók modelljére emlékszik még valaki?
amikor igértek az új cégek fűt-fát, pl hogy a bevétel javát lepasszolják majd az államnak - oszt a végén kiderült, hogy az egész éves bevételt eladták picipénzért a józsibétének, tehát a minimumnak beígért összeg valójában a ténylegesen befizetett összeg lett
miközben a valódi reklámbevételt a józsibété tette el, akinek nem kellett az állam felé tejelnie a kötelező adókon (khm, igen…) kívül
van egy pofa söröm, hogy holnaptól az rtlklub éves reklámbevételével nem kell foglalkoznunk, mert a teljes évi reklámműsoridőt eladták a pistibétének 1 mrd Ftért belgiumba
orbán meg mehet kenyába, kexet kapálni…
“Az RTL belső vezetéséből származó információnk szerint a teljes kivonulásnál valószínűbb forgatókönyv, hogy az RTL Klub egy német vagy luxemburgi licenszel folytatja a magyarországi sugárzást, kvázi külföldi adóként. Ezzel ugyan elveszítik a földsfelszíni analóg frenkvenciájukat, amit viszont már most is csak a lakosság 15 százaléka néz, és jövőre le is kapcsolják, ezért csak átmeneti, és nem is túl érzékeny veszteség lenne. (A külföldi sugárzást a magyar tévénézők nem is vennék észre.)”
Ennyi meg egy Bambi …
— Indokulatlanul hangosan nevettem fel!
(via zero2zero)
Most még jobban nevetek! :-)